Mindig is azt hittem, hogy a kávé csak egyféleképpen működik: kis tejjel és két cukorral. Az előző barátnőm azonban szinte kinyitotta a kávékkal kapcsolatos harmadik szememet. Emlékszem, hogy nagyon húztam a számat, mikor először elmentünk egy valódi kávézóba. Nem volt puccos, nem kell gyémántokkal kirakott csillárokat elképzelni, az árak azonban jóval magasabbak voltak, mint az átlag kávézókban. Mikor kihozták a lattémat, a barátnőm megfogta a kezemet és azt mondta, hogy nehogy cukrot rakjak bele.
Én teljesen le voltam döbbenve. Tudtam, hogy páran az eszpresszót szeretik minden plusz ízesítés nélkül, én viszont ki nem állhattam a kávé keserű alap ízét. A barátnőm azonban azt kérte, hogy bízzak benne és mikor belekortyoltam a kávémba, teljesen le voltam döbbenve. Egyáltalán nem volt keserű, inkább selymes, kellemes íze volt, egyáltalán nem bántó.
Nyár volt éppen, és én elgondolkoztam, hogy ennél már csak az lenne tökéletesebb, ha ezt a finom kávét egy hűvös szobában tudnám inni. A kis lakásban azonban nem volt erre lehetőség és nyaranta mindig borzasztó meleg volt. Viszont azon a napon eldöntöttem, hogy ha a kávézási szokásaimon változtatok, akkor ezen is fogok, és ebben nagy segítségemre lett a Klímaglobál nevű oldal.
Nem volt semmi extra abban, ahogy megtaláltam. Az interneten böngésztem és megláttam egy “Klíma? Csak megbízható forrásból, természetesen kiszállítással!” feliratot. Bárki állíthat ilyen szépeket magáról, nekem azonban volt egy jó megérzésem a Klímaglobállal kapcsolatban. A honlap, amire felléptem azután, hogy rákattintottam a “Klíma? Csak megbízható forrásból, természetesen kiszállítással!” kiírásra, elegáns volt, de mégsem túlzottan sok. Bármilyen internetkapcsolattal is rendelkezik az ember, könnyen el tudja érni, és emiatt kompromisszumokat sem kell kötnie az oldal kinézetével kapcsolatban.
Engem azonban a Klíma? Csak megbízható forrásból, természetesen kiszállítással! felirat hozott ide, úgyhogy elsősorban nem a kinézet, hanem a klímákkal kapcsolatos szolgáltatásaik érdekeltek. A kiváló design csak jó előjel volt arra, ami a továbbiakban várt. Amint felléptem az oldalra, egy pont megfelelő hosszúságú tájékoztató fogadott. Külön jó volt, hogy ez a szöveg különböző nagyobb kérdésekre volt tagolva. Lehet, hogy valaki már felkészülten érkezett klímát vásárolni és nekik csak ki kell keresniük a kérdések közül azt, ami érdekli őket.
Én még teljesen zöldfülű voltam ebben a témában, úgyhogy örömmel olvasgattam az itt található információkat. Teljesen ledöbbentem hogy milyen sokféle klíma van, és hogy mennyi mindenre kell odafigyelni, mikor választunk egyet a lakásunk számára. Nem mindegy például, hogy mekkora az a hely, ahova be akarunk szerelni egy klímát. Természetesen, ha nagyobb a hűtendő terület, akkor magasabbak lesznek a költségeink. A Klímaglobálon viszont azt emelték ki legjobban, hogy nem számít milyen jó a klímánk, ha rossz a szigetelésünk, vagy nem megfelelőek a nyílászáróink, akkor sajnos mindenképp sokat kell fizetnünk a klíma után. Ezért erre érdemes nagyon odafigyelni.
Ez a sok részlet és adat, amihez alkalmazkodnunk kell, elsőre aggodalmat kelthet az emberben. Esetleg feljöhet a gondolat, hogy megér-e nekem ennyi macerát a klíma vásárlása. Az a szerencsénk azonban, hogy a Klímaglobálnál rendkívül segítőkész emberek dolgoznak. A narancssárga színű ajánlatkérés gombra kattintva meg tudjuk beszélni egy ügyintézővel azt, hogy milyen igényeink vannak. Ezek alapján pedig különböző modelleket tudnak ajánlani nekünk. Ezzel teljes mértékben el tudjuk kerülni a félreértéseket, és biztosak lehetünk abban, hogy jó klímát választunk az otthonunk számára.