Az üzlettársam egy különleges selfie fallal készül az esküvőjére

A legjobb barátnőmmel, Zitával az volt minden vágyunk gimiben, hogy ha felnövünk, nyissunk egy kávézót valahol Mexikóban. Hogy miért pont Mexikóban, azt őszintén nem tudom megmondani, valószínűleg csak az egzotikus helyszín iránti érdeklődésünk miatt. Persze felnőttként rájöttünk, hogy a mexikói kávéháznál kicsit reálisabb tervekkel sem ártana előállni, így végül a szülővárosunkban fogtunk bele a nagy vállalkozásba. A tavalyi évben sikerült megtalálnunk a tökéletes helyszínt, és sikerült az igényeinknek megfelelően kialakítani a teret. A nyitás is sikeres volt, elég sok vendég jelent meg, köztük rengeteg barátunk is. Annyiban pedig legalább ragaszkodtunk az eredeti terveinkhez, hogy a kínálatunkban egy jóféle sötét pörkölésű mexikói kávé is megtalálható.

Ez az egész rendezkedés nem kevés pénzt őrölt fel, de szerencse, hogy még épp időben sikerült mindent befejezni, mivel a kávéház megnyitása után Zitának megkérték a kezét. Az esküvő pedig újabb nagyobb kiadást jelent, ezt mind tudhatjuk. Mostanra már nagyban benne vannak a szervezkedésben, már szinte minden le van rendezve, Zita pedig a héten egy szuper ötlettel állt elő a vendégek szórakoztatására. Ez az ötlet pedig nem más, mint egy selfie fal és automata, aminek a segítségével a vendégek egy csomó vicces és közvetlen hangulatú fotót tudnak készíteni az esküvői mulatság folyamán. Ehhez mindössze annyi a dolguk, hogy egy gombot megnyomjanak, tehát nagyon egyszerű kezelni.

Ezt Zita és a jövendőbelije egyfajta ajándékként szánta a vendégeknek, mert nagyon sokat jelent számukra, hogy velük ünnepelnek életük egyik legfontosabb napján. Az esküvői fotóautomata szolgáltatására pedig ki mást kérhettek volna fel, mint a Selfiegép csapatát. Ezt a menő ötletet ugyanis ők kezdték el meghonosítani Magyarországon elsőként. A lényeg az, hogy a gépet maguk a vendégek kezelik, a Selfiegép kollégája csak azért van jelen, hogy bármilyen kérés-kérdés kapcsán segíteni tudjon. A szerkezet maga a selfie fal mellett egy tükörreflexes fényképezőgépből, stúdióvakuból és egy fotónyomtatóból áll. A fotónyomtatónak köszönhetően pedig néhány pillanat alatt a kezünkben is foghatjuk a fényképet. A vendégek tehát nem csak szórakozhatnak a fotózkodás közben, hanem utána ezeket a képeket el is tudják tenni emlékbe. Évekkel később biztosan örömüket fogják lelni az esküvői fotókban.

Zita elmagyarázta, hogy azért esett pont a Selfiegépre a választásuk, mert náluk korlátlan mennyiségű fotót készíthetnek a vendégek. Az árajánlatuk ugyanis nem a kinyomtatott fotók számára érvényes, hanem a szolgáltatás időtartamára. Ráadásul Budapesten kívül vidékre is kedvezményes kilométerdíjakkal szállnak ki. Sőt mi több, a fotókra még az esküvő dátumát, a pár nevét, vagy bármilyen kedves, vendégeknek szóló üzenetet rá tudnak nyomtatni. Zita azt mondta, hogy első körben ők 4 órára tervezik kibérelni a fotógépet, de ha úgy látják, hogy elég népszerű lett a meglepetés, akkor meghosszabbítják majd 6 órára. A Selfiegép ugyanis lehetőséget kínál arra, hogy a helyszínen hosszabbítsuk meg a szolgáltatást.

Iszonyatos nagy mázlijuk is van Zitáéknak, mert az egyik Selfiegéptől bérelhető fotófal dizájnja tök ugyanolyan, mint a meghívójuké. Azon is elgondolkodtak, hogy két esküvői fotóalbumot is fognak készíteni: egyet a hivatalos fotós képeiből, egyet pedig a vendégek által készített képekből. Mivel fő a környezettudatosság, ezt az albumot digitális formában juttatnák el mindenkihez. A fotógép ugyanis minden elkattintott képet megőriz nekünk digitálisan, így nem kell attól félni, hogy bármelyik fotó elveszne. Ezeket pedig a közösségi oldalakon is könnyű megosztani.

Szerintem ez a Selfiegép bérlés egy remek ötlet, és én már alig várom, hogy együtt fotózkodhassunk a barátokkal. Néhányat a kávézó pihenő szobájába is biztosan ki fogok tenni az esküvői selfie-k közül. De ez még a jövő zenéje. Zita szerintem már alig várja, hogy befejezzék az esküvői szervezkedést. Addig is legalább a munkahelyen igyekszem levenni néhány terhet a válláról.