Az a gyűlölt papírmunka

Valljuk be, mindenki utálja a papírmunkát intézni. Az a sok kitétel, amit el kell olvasni, az a rengeteg jogi szöveg, ami a kötelességeket írja le, ami a lehetőségeinket taglalja. És akkor még a szakzsargont meg sem említettem, amibe a legtöbb ember belezavarodik, ha nem rendelkezik jogi diplomával. Én tudom magamról, hogy nekem ez a mumusom, és biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Biztos vagyok benne, hogy minden háztartásban van egy polc, ami csak a különböző szerződésekkel, garancialevelekkel, és egyéb papírmunkával van tele. Én már ki sem merem a saját fiókomat, mert csak kiömlene belőle a sok papír, amik közül sokat évek óta nem is láttam, én pedig a könnyeimmel küszködve szedhetném össze az összeset.

Nemrég például vettem egy új kávégépet, úgyhogy jelen pillanatban annak a garancialevele van a kupac legtetején. De az már egyszerűen őrület, hogy milyen bonyolult volt ennek a megszerzése, mert természetes, hogy az áruház nyomtatója akkor fogyott ki, amikor én épp távozni készültem volna a géppel. Ez még így rendben is lett volna, bárkivel megeshet az ilyesmi, nem igaz?
De az, hogy egyszerűen sehol nem találták meg az összes patront, ami szükséges, elképesztő volt. Én magam nem vagyok egy technikai zseni, de annyival még én is tisztában vagyok ahhoz, hogy egy nyomtatóba minden színnek jelen kell lennie, mert különben a gép nem indul. Lehet, hogy csak a feketét akarjuk használni, de a nyomtató addig nem fog dolgozni, amíg a sárgája nincsen feltöltve. Lehet, hogy a gépek ezzel akarják elkezdeni az inváziót, ki tudja? Előbb az idegeinket készítik ki, csak aztán támadnak.

Mi általában erről a weboldalról szoktuk venni a saját tintapatronjainkat otthonra, mert ők legalább megbízhatóak. Ingyenes kiszállítás van, ami szerintem egy roppant pozitív dolog, mer a legtöbb esetben a postaköltség az egeket szokta verni, és minden fajta nyomtatóhoz találni itt patront és alkatrészeket. Úgy vagyok vele, ha egyszer találunk egy megfelelő helyet az ilyen kellékek vásárlására, akkor ahhoz mindenképp ragaszkodni kell, mert mindig jobban járunk, mintha újra és újra keresgélni kellene a nyomtatónkhoz megfelelő részeket.  Ez is olyan, mint a kávé. Mindenkinek megvan a kedvence, amihez ragaszkodik.
Ott a boltban nem akartam mondani, hogy szerintem simán használhatnák a  https://nyomtatoalkatresz.hu/patron nevű oldalt, mégsem az én dolgom, hogy ilyesmivel foglalkozzak. De igencsak megkönnyítette volna mind az én dolgomat, mind azét a lányét, akinek ezt ott helyben sürgősen intéznie kellett, hogy ne maradjanak le a munkával.

https://nyomtatoalkatresz.hu/patron

De a lényeg úgyis az, hogy a nap végén én megkaptam az új kávégépemet, az üzlet pedig sikeresen kicserélte a tintapatronjait. Ez az eset nem segített abban, hogy megszeressem a papírmunkát, sőt! Lehetőség szerint továbbra is kerülni fogom, és csak félve haladok el a dokumentumos fiók mellett. De legalább arra rámutatott, hogy másoknak is ugyanúgy meggyűlik vele a bajuk, mint nekem, és hogy egy megbízható nyomtatókellékes mindig megkönnyítheti az életünket.